06 20 418 97 43
kosadiana@itui.hu

2016-ban végeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogász szakán, summa cum laude minősítéssel. Jogi tanulmányaimmal párhuzamosan, 2014-ben abszolváltam a Nemzetközi igazgatási szakot is, praeclare minősítésű diplomával.

 

Egyetemi éveim során Erasmus ösztöndíj keretében lehetőségem nyílt részt venni az EILC olasz nyelvi kurzusán az Universitá per Stranieri di Siena egyetemen. Ezt követően egy évet tanultam Rómában a LUMSA egyetemen és különböző római ügyvédi irodákban végeztem szakmai gyakorlatot. A későbbiekben a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamarában gyakornokoskodtam és 1 évet dolgoztam ügyvédjelöltként, egy főként olasz ügyfélkörrel rendelkező, vegyes profilú budapesti ügyvédi irodában.

 

2017 decemberében csatlakoztam az Izsó és Tóth Ügyvédi Irodához, ahol elsősorban közigazgatási jogi és polgári jogi területen tevékenykedem. A külföldi ügyfelekkel való együttműködést felsőfokú angol és felsőfokú olasz nyelvtudásom segíti.

 

Munkámat az ITM Társulás keretein belül látom el.